Pilates - PilatesPont mozgáskultúra stúdió

Oktatóink


Stúdiónk csoportos, egyéni és páros egyéni órát tartó oktatói nemzetközi Pilates diplomájukat az amerikai Body Arts and Science International intézetnél szerezték.

Domokos Flóra vagyok. A Pilates technikával táncos pályafutásom során ismerkedtem meg, és hamar észrevettem, hogy ez a technika egyedülálló hatással van a fizikai állapotomra és a közérzetemre. Nagyon fontos számomra, hogy ez a módszer egyszerre formálja és erősíti az izmokat, mozgékonnyá teszi az ízületeket, és hatékonyan javítja a testtartást, mindemellett testi-lelki felfrissülést nyújt. Emiatt éppúgy ajánlom a komoly fizikai aktivitást végzőknek, mint azoknak, akik mozgásszegény életmódot élnek, akik testtartásukat szeretnék javítani, vagy sérülésből regenerálódnak. Oktatói diplomámat 2007-ben szereztem az amerikai Body Arts and Science International intézetnél.

Rakotomalala Myriam vagyok. Szülést követően alakult úgy az életem, hogy rendszeresen kezdtem Pilates-szel foglalkozni. Korábban a mozgás állandó része volt a mindennapoknak, tánccal foglalkoztam gyerekkorom óta. A lányom érkezése utáni hónapokban az állandósulni látszó súly és alak problémák, hátfájás mellett egyre kevésbé bíztam abban, hogy egyszer újra ruganyos lesz az izomzatom, nem lesznek erőnléti problémáim és alapvetően jól fogom érezni magam a bőrömben. Most a saját fizikumom a legjobb bizonyítékom arra, hogy a Pilates technika csodát képes tenni az ember testével. És lelkével is!

Rácz Eszter vagyok, 1996-tól táncoltam több társulatnál. Jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola moderntánc-pedagógus szak hallgatója vagyok. A Pilates technikával 2002-ben találkoztam először, majd 2004-től aktívan tanulni kezdtem. A Pilates-módszer többek között gyermekkori gerincferdülésem miatti tartáshibámat is korrigálta, azóta más mozgással kapcsolatos területeken is eredményesen hasznosítottam a tanultakat.

Tóth Juditnak hívnak. A főiskola befejezése óta irodai munkát végzek, így a sok ülés, a rossz testtartás miatt állandó hát- és derékfájással küzdöttem. Egy barátnőm javaslatára /2008 januárjában/ kipróbáltam a Pilates tornát, mely a dinamikus sportokhoz képest eleinte szokatlan volt, ám már néhány alkalom után éreztette jótékony hatását. A rendszeres torna idővel teljesen megszüntette hátfájásomat, emellett izmaim feszesebbek, testem hajlékonyabb lett. Hiába ülök továbbra is sokat, már egyáltalán nem okoz problémát.
(Matracos oktatói diplomámat 2009 nyarán szereztem)


Báder Nikolett vagyok,16 évesen a bécsi balett intézet tanulója voltam,majd a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába jártam. Ekkor ismertem, s szerettem meg a Pilates technikát, ami azóta is lenyűgöz. 2005 -ben szereztem a Pilates Oktatói diplomámat, és azóta tanítom rendszeresen, Zágrábban és Budapesten, angol horvát és magyar nyelven.
2008-ban Gyrotonic kurzuson vettem részt.


Gresó Nikoletta vagyok, 2002-ben végeztem a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában, ahol megismerkedtem a Pilates technikával. Mivel hosszú évek óta rendszeresen táncolok, rögtön szimpatikus lett a Pilates módszerben az, hogy mennyire karban tartja az izmaimat és óvja izületeimet. Rugalmassá teszi az egész testemet, és ha esetleg nem vagyok tréningben, akkor is segít megőrizni kondíciómat.
Copyright © 2007 pilatespont.hu Minden jog fenntartva.
Magyar/Hungarian Angol/English